A 2010–2011-es tanév szerkezete (struktúrája)
Megjelent meg az Oktatás, Kutatás, Ifjúság és Sportminisztérium 4034/2010.06.02-es sz. rendelete a 2010–2011-es tanév szerkezetéről. Ebből megtudjuk:
– A 2010–2011 tanévben 36 hét folyamán lesz tanítás, összesen 177 munkanapon. Ettől eltérően a rendelet három kivételt ír elő:
– Műszaki szakosítású líceumok IX. osztálya számára a tanév 39 hétig fog tartani, ebből 36 hét elméleti oktatás és 3 hét gyakorlati felkészítés;
– A kiegészítő oktatás XI. osztálya, valamint a műszaki szakosítású líceumok IX. és XI. osztályai esetében a tanév 37 hétig tart, 183 munkanapon;
– a közvetlen szakmai képzést biztosító XI. osztály, valamint a közvetlen szakmai képzésre szolgáló XII. líceumi osztály számára a tanítás 37 héten át fog folyni, 182 munkanapon, illetve 38 hétig, 187 munkanapon.
A 2010–2011-es tanév 2010. szeptember 1-jén kezdődik, és 2011. augusztus 31-ig tart, két félévre (szemeszterre) osztva.
I. Félév programja
A tanítás hétfőn, szeptember 13-án kezdődik, és 2010, december 21-ig, keddig tart.
2010, november 1-7. között az elemi iskolák osztályai, valamint az iskola előtti oktatás csoportjai számára szünidó lesz. A téli vakáció 2010. december 22-én, szerdán kezdődik, és 2011. január 4-ig, keddig tart.
A tanítás 2011. január 5-én, szerdán kezdődik újra, és 2011. január 28-ig, péntekig tart. A félévek közötti vakáció szombaton, 2011. január 29-én kezdődik, és 2011. február 6-ig, vasárnapig tart.
II. félév programja
A tanítás 2011. február 7-én, hétfőn kezdődik, és 2011. április 15-ig, péntekig tart. Tavaszi vakáció 2011. április 16, szombat, és 2011. április 25-e, hétfő között lesz. A tanítás újra 2011. április 26-án, kedden kezdődik, és 2011, június 17-ig, péntekig tart. A nyári vakáció időtartama 2011. június 18, szombat – 2011 szeptember 11, vasárnap. A törvényben előírt szabadnapokon szünetel a tanítás.
Az I. félév dolgozatainak megiratását általánosan 2010. december 17-ig kell lebonyolítani.
A II. félév dolgozatainak megiratása általánosan 2011. május 20-ig történik.
Rendkívüli helyzetekben, mikor az időjárás vagy különleges helyi viszonyok ezt megkövetelik, az iskolák vezetőségei kérhetik és a tanfelügyelőségek elfogadhatják a 2010–2011-es tanév a rendeletben előírt programjának megváltoztatását azzal a feltétellel, hogy nem változtatnak a tanításra szánt napok számán, és biztosítják a tanulók részvételét az érettségi és a végzettséghez szükséges vizsgákon.
Az országos érettségi, a végzettséget és szakmai felkészültséget igazoló vizsgák, valamint a IX. osztályba való felvétel idejét külön miniszteri rendelet fogja előírni.
3533-as Miniszteri Rendelet és Metodológia
Next page: Oktatási anyagok

